2007. november 26., hétfő

mi is ott leszünk! educatio 2008

Az Educatio Kht. az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával 2008. január 18-19-én, a Budapesti SYMA Sport- és Rendezvényközpont "A" Csarnokában (1146 Budapest, Dózsa György út 1.) rendezi meg az EDUCATIO 2008 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást.

A kiállításon a felsőoktatási intézmények mellett az oktatáshoz kapcsolódó cégek és egyéb szervezetek is képviseltetik magukat. A látogatók a kiállítási standokon kínált írásos anyagok mellett szakmai előadásokon és prezentációkon ismerkedhetnek meg az egyes intézmények sajátosságaival: a két nap alatt az intézmények valamennyi kara több alkalommal tájékoztatja az érdeklődőket az ott folyó képzés tartalmáról és a felvétel követelményeiről.

Az előző évi kiállítás sikere alapján a két nap alatt több tízezer látogató - középiskolás diákok, szülők és pedagógusok - megjelenésére számítunk.

A 2008. évi EDUCATIO a hagyományokhoz hűen a magyar és külföldi továbbtanulási lehetőségek és a hazai felsőoktatási rendszer változásai mellett az oktatáshoz bármilyen módon kapcsolódó cégekről is szól majd. Az egyetemek és főiskolák standjai mellett így megjelennek majd a rendezvényen többek között a taneszköz-gyártók, tankönyvkiadók, szakképző intézmények, nyelviskolák és minőségbiztosítással foglalkozó cégek is.

Az Educatio Kiállítás különösen fontos mind a diákok, szülők, mind pedig az oktatási döntéshozók számára, hiszen egy időben és egy helyen gyűjthetik össze a számukra szükséges információkat: leendő felvételizőként érdeklődhetnek a felvételi esélyekről és lehetőségekről, vagy döntéshozóként a lehetséges pályázati forrásokról, taneszközkínálatról.

forrás: http://www.educatio.hu/educatio2008/index.ofi

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Találkozzunk januárban!

Nincsenek megjegyzések: