A visszaszámlálás megkezdődött. Egyre idegesebbek a tanárok, egyre többet forgolódsz álmatlanul a szobádban. Egyre hangosabb és hangosabb a szomszédban zenét hallgató szerelmespár retro gramofonja, mintha minden nappal szélesebbre tárnák az ablakot, hogy téged zavarjanak. A galambok épp az orrod előtt köröznek a buszmegállóban, mintha jobb dolguk se lenne. Pedig tudhatnák. Mind, az egész világ minden lénye tisztában lehetne vele, milyen nehéz időket élsz most. Hamarosan vége a boldog kamaszéveidnek, vége a feleleteknek, a tábla előtti ismerős szorongásoknak, minden eddigi biztos dolognak. Csak te maradsz és az új kihívások. Micsoda rettenet! Micsoda égbekiáltó gaztett!
Kisöpörnék veled az iskolát, kispörtetnék veled minden emlékedet, minden álmodat, kudarcodat egyetlen nagy, unalmas tablóra raknák.
Rajtad kívül látszólag mindenki könnyen veszi. A főiskoláról cseverésznek, annyiszor, és olyan változatosan, hogy hamarosan az emlegetett kis egyetemi utcakő is önálló emlékekkel lesz gazdagabb, pedig még soha nem láttad. Ott lesz majd az igazi élet, mondják. Eddig csak álmodtunk. Nevettünk, sírtunk, tanultunk, iszogattunk is néha, de ott majd tényleg, ott majd igazán… Oh, és mennyit hallani az egyetemi szerelmekről! Ott majd megtalálom életem párját, suttogják. Kuncognak, pirulnak, és örömittasan álmodoznak a folyóparton… Te csak hallgatsz. Kavarognak benned a félelmek, hogy talán rossz iskolát választottál, vagy rossz várost… Félsz a búcsúzástól. De egy napon majd, nem is olyan sokára, már nem zavar többé a szomszéd szerelmes pár retro gramfonjának éneke, és a galambok sem szomorítanak el. Csak mosolyogsz majd. Halkan, észrevehetetlenül rakod ismét össze életed darabkáit. Egy izgalmas, minden eddiginél gazdagabb új életet, melytől már csak az érettségi választ el. És hát kit tántorítana el már ez a kis szikla egy ilyen misztikus, kihívásokkal teli hegy előtt?
